Bevezetés
Számos hazai és külföldi szakember rávilágított már arra a tényre, hogy a test deformitásával járó gerincferdülés az érintett páciens személyiségére, pszichés állapotára is negatív hatással lehet /testkép, önértékelés, énkép, szégyenérzet, szorongás, feszültség, társas kapcsolatok/, s ezek a kedvezõtlen hatások akár felnõttkorra is áthúzódhatnak. “Az eredmények tovább hangsúlyozzák a gerincproblémák jelentkezése esetén szükségessé váló pszichológiai segítség szerepét, annál is inkább, mert a serdülõkori énkép és önértékelés jelentõs nyomot hagyhat a felnõttkori önértékelésben is. Az önmagunkkal kapcsolatos elégedettség, a pozitív énkép és testkép pedig igen nagy hatást gyakorol a szociális kapcsolatokra, a serdülõ kezdeményezõ kedvére, majd hosszútávon az ezzel kapcsolatos képességére is. Feltehetõen a gerincproblémából eredõ testképzavar félénkséghez, a kezdeményezés és a magabiztosság hiányához vezethet, ami a társas kapcsolatok számát és minõségét negatívan befolyásolja.” (Vincze Ágnes: A helytelen testtartás pszichés korrelátumai;
A tartási rendellenességekkel és gerincdeformitásokkal összefüggésbe hozható tényezõk vizsgálata) Elõadásunkban röviden utalunk ezen vizsgálatokra és idézzük már felnõtt scoliosisos betegek szubjektív visszaemlékezéseit, beszámolóit a különbözõ pszichés nehézségekkel terhelt, s egyedül megélt gerincferdüléses múltjukról és jelenükrõl. Az õ történetük ellenpéldájaként bemutatunk egy 16 éves pácienst, akit az elmúlt öt évben kísértünk. Õ meggyõzõ példája annak, hogy a gerincferdüléssel való találkozás és kezelés érzelmi támogatással, lelki vezetéssel jól végigvihetõ, s ennek nem feltétlenül kell árnyat vetnie a serdülõkorra és a késõbbi életre.
Esetleírás
K. Lizánál 2007-ben, Romániában diagnosztizálták az akkora már súlyos, 40 Cobb fokos gerincferdülést, s fûzõ viselését rendelte el az orvost. A hír sokkolta a kislányt, s a családot is, s Liza a fûzõ viselését – az osztálytársai csúfolása miatt- megtagadta. A család nemsokára Magyarországra költözött, s az egyik országos újságban – az alapítványunk tevékenységérõl megjelent – cikk kapcsán kerültek a látóterünkbe. A kislány végre egy jól elkészített, hatékony segédeszközt kapott, amelynek viselésére – a szakemberek oldaláról tapasztalt személyes, törõdõ és figyelmes hozzáállás miatt – szinte azonnal rávehetõ volt. Sõt, sikerült az addigi rejtõzködõ, szégyenlõs és a gerincferdülése miatt komplexussal küzdõ kislányt igazi élharcossá tenni: a korzettes közösség egyik fõ motorjává vált. A segédeszközt bátran a ruhán kívül viselte, s ezzel társaival szinte divatot teremtett; a kezdõ korzetteseket minden fórumon biztatta a kezelésben való részvételre; iskolai elõadásokat tartott, gyermekújságoknak cikkeket írt a témában, s minden szituációban bátran vállalta fûzõjét. Sajnos az erõfeszítéseit a röntgenfelvételek nem igazolták vissza, görbülete tovább romlott, felmerült a mûtét szükségessége. Rengeteg beszélgetés, tájékozódás és a mûtétre való érzelmi-lelki felkészítés után Liza vállalta az operációt, amelyre 2010-ben került sor, s nagyon szép eredményt hozott. Liza a felépülése után szinte azonnal bekapcsolódott a mûtétre váró gyermekeknek szervezett programunkba, s annak ma is meghatározó tagja. Talán nem meglepõ, hogy ennek a rendkívüli érettségrõl, érzékenységrõl tanúságot tevõ gyermeknek töretlen elhatározása, hogy felnõttként a gerincferdüléses pácienseknek segítsen, jelenlegi elképzelése szerint pszichológusként.
Következtetések
Liza esete méltóképp illusztrálja meggyõzõdésünket: ha a gerincferdülés kezelésében törekszünk a pszichés problémák, negatív hatások oldására, akkor lelki támogatással elkerülhetõ a betegség és a kezelés negatív következményeinek kialakulása vagy azok hosszú távú, markáns jelenléte a felnõttkorban. Ez a lelki támogatás csakis egy komplex szemléletû kezelésben, a szakemberek együttmûködése mellett képzelhetõ el, s rendkívül sokat jelent a sorstárs közösség, amelybõl a páciensek erõt meríthetnek.
