Búcsúzunk, Oláh Zsolt (1973-2015)

Nem ezt beszéltük meg, de tényleg. Úgy volt, úgy hittük, úgy akartuk, úgy reméltük, hogy jól leszel. Bárhogy szólnak is a statisztikák, a tankönyvek, bármit mond a prognózis, és bármennyit – biztosan elképzelhetetlenül sokat – kellett szenvedned, én tiszta szívemmel hittem, hogy győzhetsz. Hogy bebizonyítod mindennek az ellenkezőjét. Hogy fityiszt mutatsz a halálnak. Megint. Mert neked ez már sikerült egyszer és mellé még annyi mindent elviseltél. Mennyit viccelődtünk, mert veled még ezt is lehetett, saját nyomorúságunkból poént faragni és azon hahotázni. Úgy nevetni, ahogy csak te tudtál…

Amikor legutóbb – mert nem tudom leírni azt, hogy utoljára – bent jártál a Salusban, a galéria sarkából a lenti váróig hallatszódott a nevetésed. Évi, a recepciósunk kérte, hadd hallja ezt a nevetést mindennap és akkor könnyebb lesz a munka. Soha nem láttam még olyan ölelést Marlok Feritől, mint ott, akkor, amikor veled találkozott. Csak szorított, szorított hosszan, s csillogott a szeme, ahogy a háborúból hazajött katonáknak örülnek. Ő is azt hitte, úgy gondolta: megharcoltad, elbántál vele. Hogy megjöttél. Sírtunk. Aztán terveztünk, úgy volt, hogy írunk minderről egy könyvet, s számtalan más ötletünk is volt.

Az elmúlt több,mint tíz évben közel kerültünk egymáshoz. Amikor a második műtétemre készültem, hozzád mentem „felkészítésre”, hiszen te meg nem sokkal korábban jöttél vissza a harmadik gerincműtétedről. Tőled mindent meg mertem kérdezni. A kórházi lét alatt és utána is támogattál, biztattál, nevettettél, órákig beszélgettünk. A Vertebráról is, a közös ügyről is. Mert hiába nem gerincferdüléses páciensként kerültél a csapatba, mégis az első pillanattól azonosultál a mi betegségünkkel és mindent megtettél ezért a csapatért. Jeszenszky doktorért. Énekeltél az első jótékonysági rendezvényünkön 2006-ban és ott voltál most decemberben is az évzáró gálánkon. Készültél, izgultál, s mi imádtuk az előadásodat. Pár szóval utaltál a nagy útra mögötted, de tele voltál optimizmussal, előre tekintéssel. Bíztattad a korzettes gyerekeket, aktívan segítettél a csoportban, ott voltál bárkinek, akinek szüksége volt rád. Saját történeteddel, erőddel, személyiségeddel átsegítettél sokakat a legnehezebben. Ott álltam melletted 2013 karácsonyán, amikor egy nagy beszélgetéssel erőt adtál Török Anitának, aki addig nem, csak ezután mert dönteni a műtétről. Számtalan ilyen történetünk van. S persze rengeteg sztori bulikról, összejövetelekről… Amikor bográcsban főztél Kerekes Andreáéknál, meg amikor eltévedtünk hárman Dég felé Gajdács Adrival, na meg amikor ránk szóltak a kórházi folyosón kontrollvizsgálatra várakozás közben, hogy túl hangosak (és jókedvűek) vagyunk mindannyian. Amikor aztán bemutattad a menyasszonyodat, milyen büszke és boldog voltál…és még nem tudtam, hogy az utolsó percekben őt kérem meg, suttogja a füledbe, mennyire szeretünk.

Ez mind te vagy: a kedvességed, a jókedved, a sugárzásod, a nevetésed, a tehetséged, az adni és küzdeni tudásod, bármeddig tudnám folytatni a sort és az emlékeinket. Nagyon fontos vagy nekünk, jól látszik hányan álltak, állnak megrendülve az elvesztésed hírétől, és hányan idézték fel, milyen sokat kaptak tőled. Minden Gerincoperáltak Találkozója elején elmondtam, hogy Csányi Judittal és veled találtuk ki ezt a kezdeményezést 2004-ben, pusztán azért, hogy másoknak könnyebb legyen, amit nekünk egyedül kellett megharcolni. Most viszont magunkra hagytál minket…

Tavasszal kitaláltunk egy jótékonysági koncertet a fellépéseddel a Vertebra Alapítvány alapításának 25. évfordulója alkalmából. Előkerestem a régi papírokat, s kiderült október 20-án történt az alapítás. Ehhez választottunk dátumot, s lefoglaltuk a Nádor termet. Most tehát fotókat kéne válogatnom, meg beszámolót szerkeszteni a nagy sikerű, örömteli koncertről. Nem megemlékezést írni rólad. De nem lett koncert… pontosan október 20-án mentél el. Hát boldog szülinapot, Vertebra.

Arra talán jó volt a hosszú betegség, hogy sokat beszélgettünk, hoztam neked egy-két fontos mondatot Jeszenszky doktortól, de még nem hiszem el, hogy nincs tovább. Próbálunk belenyugodni a megváltoztathatatlanba, de én – nem titkolom – a szomorúság mellett nagyon csalódott és dühös is vagyok. Mert nem vagy. Mert meg szeretném veled beszélni ezt az egészet.

Nagyon fáj a szívem. Az ad vigaszt, hogy talán neked már jobb.

Horváth Réka mondta kedden: „Észrevettétek? Délutánra kisütött a nap. Biztosan azért, mert Zsolt már odaért.” Tökéletes kép rólad.

Most pedig ki kell mondanom, tudom.

Nem húzhatom tovább.

El kell köszönünk. Csak nagyon nagy levegőt kell vennem előtte…

Amíg hallom a nevetésedet, nem félek. Isten veled, Zsolt.

2015. október 31.

A Vertebra Alapítvány közössége is búcsúzik

„Korzettes bátorításra szoruló gyermekként ismerhettem meg Őt, akitől támogatást és sok-sok nevetős pillanatot kaphattam. A csillagok között is nevess és énekelj majd nekünk drága Zsolt!” (Emese)

„Nekünk a 2014-es Vertebra Gálán volt szerencsénk megismerkedni Zsolttal, de rögvest belopta magát a szívünkbe, olyan nagyon kedvesen és csodálattal beszélt a lányomhoz, ahogy eddig igen kevesen. Én csak nemrég értesültem betegségéről, és nagyon-nagyon sajnálom, hihetetlen erős és értékes embernek ismertem meg, Isten nyugosztalja!” (Csilla)

„Nyugodj békében Zsolt! Egy igazi nagy HARCOS voltál !!!” (Katalin)

„ Nagyon sokat segített a beszélgetésekkel a műtétem előtt és után is. Ezer és több köszönet és örök hála! Hiányozni fogsz… Isten veled Zsolt!” (Anita)

„Nyugodj békében Zsolt! Tőled tanultam meg mi az, hogy küzdeni és kitartani! Sose felejtünk el!” (Beáta)

„Istenem, nyugodj békében. A leveleiből, amit írt nekünk, a lányom erőt tudott meríteni.” (Bea)

„Emléke szívünkben él!Köszönöm Zsolt…..! Nyugodj békében!” (Tünde)

„A sok nehézség után is, amin átment, olyan bizakodó volt, annyi kedvesség és életöröm volt benne. Csodálatos Ember” (Szilvia)

„Nagyon sajnálom! Igaz ember volt!” (dr. Orosz Mária)

„Az egyik legvidámabb, legerősebb,legkedvesebb ember volt, akit valaha ismertem…szörnyű, hogy ezt nem mondhatom már többet el neki…bár tudtam volna segíteni…mint, ahogy ő is segített mindig mindenkinek…”(Cecília)

„Ott voltam ezen a koncerten és csodálatos élmény volt. (2006). Most már az égi kórusban szólózik. Viszlát és köszönöm a “Hegedűst a háztetőn”-t” (Ákos)

„Nem hiszem el….nyugodj békében, Zsolt! Most azért az jutott eszembe, hogy odafönt viszont milyen vidámak lehetnek, ha Zsolt elkezd mesélni-bár jobban örülnék, ha inkább még nekünk mesélne..” (Kata)

„Szavakat nem találok…felfoghatatlan.. “Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt nem feledjük el.” Nyugodj békében, Drága Zsolt.” (Zsanett)

„Olyan elemi szeretettel volt mindig mások iránt. Nagyon fogsz hiányozni Zsolt” (Marianna)

zsolt