B.B.

Sziasztok,

Én kb. egy éve kaptam meg a fűzőmet, 45 fokos gerincferdülésem volt, tehát a műtőasztalt súroltam. A kezdet mindig nehéz, az enyém is az volt: amikor először rám adták a fűzőt és eldőltem a vizsgálóasztalon úgy gondoltam: „ hogy fogok innen felkelni?!”. Ma már ez nem okoz gondot. Ez után jött a fűzőhöz szoktatás, úgy próbáltam megoldani, hogy az első napon 2-3 órát volt rajtam egyhuzamban. A második nap délelőtt , délután 2-3 órát és még arra is rávettem magam, hogy aznap a fűzőben aludjak, úgyhogy a második estétől fogva bírtam éjjel-nappal. Nehezen ment a lehajolás na és persze annyira összenyomott, hogy egy hét után csupa seb lett az oldalam. Amikor legközelebb mentünk ellenőriztetni a korzettet, majdnem lekéstük a vonatot, kb. 10 perc volt az indulásig, úgy hogy kénytelennek voltunk rohanni. A kezemben egy hatalmas táska, plusz rajtam a fűző, nagyon durva volt – azt hiszem ez volt az egyik legnagyobb megpróbáltatásom a fűzővel kapcsolatban. Ezen kívül nagy dilemmát okozott az öltözködés. Úgy érzem magam sokszor, mint egy nagydarab rögbi játékos. Nagyon utáltam, hogy nem öltözhetek úgy, mint a többi velem egykorú lány. Hatalmas pulóverekben kell iskolába mennem, semmi változatosság! Póló, fűző, pulóver. Mindig kisebbnek érzem magam tőle, visszahúzódó vagyok, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor a csiga visszahúzódik a házába, nehogy megsebezzék. Ez nálam annyiban változik, hogy nem a házamba húzódok vissza, mert még nincs lakásom J hanem a fűzőbe és nem attól félek, hogy megsebeznek, hanem attól, hogy megbántanak, kicsúfolnak stb. A másik az, hogy mindig úgy érzem, mindenki engem néz, ezért nem szeretem, ha sokan vesznek körül, nagy társaság.
Ilyenkor merül fel a kérdés, hogy ki segíthet rajtad, vagy egyedül kell megbirkóznod ezzel a siralmas állapottal. Biztos vannak barátaid, véleményem szerint ők a megoldás. Melléd állnak, ha szükséged van rájuk és kicibálnak az utcára, strandra, moziba vagy éppen korcsolyázni! Ahelyett, hogy a lakás legsötétebb zugában sajnálnád magad: „milyen szerencsétlen vagyok!”. Anyának támadt az az ötlete, hogy ha majd vége lesz ennek az egésznek és végre meggyógyulok, akkor elégetjük ezt a fűzőt, de én ezt nem szeretném, mert a fűző nem az ellenségünk, sőt inkább segít, ha szeretnénk, hogy segítsen! Két hónap alatt tíz fokot javult a görbületem, persze a fűző mellett nem maradhatott el a torna sem. Azóta nem javult, nemsokára új fűzőt kapok, mert ezen már egy csomó minden lett alakítva, lefaragva lassan már nem marad belőle semmi (az jó lenne J ). Azt tudom javasolni, hogy hordd minél többet a fűzőt. Sokszor gondolok arra, hogy milyen jó lenne, ha a Földön mondjuk a népesség felének lenne fűzője, bár nem biztos, hogy lenne annyi műanyag J Akkor biztos könnyebb lenne, úgy hogy aki fűzős, mint én, az írhat nekem levelet és esküszöm a fűzőm életére, hogy visszaírok J B.B.
Most anyukám is szeretne pár mondatot írni, ő hogy vészelte át ezt a nehéz időszakot:

Üdv. mindenkinek!

Sajnos keveset hallottam magáról a betegségről és a gyógyítás módjairól, míg egy napon mindezzel szembe kellett néznünk. A magam részéről igen nehéz volt, mert csak ketten a gyerekemmel kellett illetve kell végigcsinálnunk. Be kell vallanom, az elejétől kezdve a Beninek nagyobb ereje volt. Szüksége is van erre az erőre, hiszen még sokat kell javulnia. Sajnos jelenleg nincs más lehetőségünk a gyógyulásra, így hát nagy kitartást, türelmet, erőt és hitet kívánok mindenkinek!