Egy nagymama feljegyzéseiből

“Általában szakemberek írnak a nehézségekről, a munkájuk során felmerülő problémákról. Én is tapasztaltam, hogy a korzettes táborig vezető út, időszak nem volt nehézségektől, lelki gyötrelmektől mentes, a mi családunkban sem. Szülőket, gyermekeket egyaránt megvisel a fűző viselésének még a gondolata is. Így volt ez nálunk is.

A kórházban látogattam meg Fannikát, amikor a torna megtanulása és a vizsgálatok miatt volt ott. A lehangolt gyerek és az ágyra vetett fűző látványa jómagamat is elszomorított.Félve tettem fel magamnak a kérdést: fogja-e valaha az én unokám ezt hordani?

Aggodalmam nem volt hiábavaló. Amikor náluk voltam, Százhalombattán, hiába kerestem a gyereken a korzettet, a szobájában, a fekhelyén gondosan letakarva láttam a körvonalait. Beszélni sem lehetett róla, érinteni sem lehetett az ezzel kapcsolatos témát.

A korzettes táborba menés is nehezen ment, szükség volt a sok meggyőző beszélgetésre, de annál lelkesebb volt a visszatérés.

A sok élmény, a jó szervezés, a közösség ereje, a szívet-lelket melengető törődés forradalmi változást hozott.

Fannika hordja a korzettet, nem szégyell róla beszélni, a jövőbe vetett javulás hitét sikerült felébreszteni benne és sok más gyerekben.