Élményeim “Bubu”-val kapcsolatban (2002)

1996-1997 körül tudtam meg az iskolában, hogy ferde a gerincem. Ekkor még nem tudtam, hogy ez mit is takar. Az orvos, akihez kerültem, két hétre kórházba küldött. Ott már kezdtem felfogni, hogy azért ezt komolyan kell venni. Éjszakai fűzőt is kaptam. A tornát, amit tanítottak, csinálgattam. Az orvosok nem sokat magyaráztak nekem az éjszakai fűzőről és annak értelméről, így komolyabb lelkiismeret-furdalás nélkül felhagytam vele, egy másik orvos tanácsára. Egyáltalán nem is törődtem a hátammal, csak időnként tornáztam egy kicsit. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ennek milyen súlyos következményei lehetnek.

Eltelt egy év és én újra elmentem kontrollra, ahol találkoztam egy nagyon rendes és vidám orvossal, aki erőt öntött belém. Addigra megint sokat romlott a hátam. Kaptam egy új tornakazettát, amit naponta csináltam, és elküldtek egy másik fűzős helyre is. Ekkor úgy éreztem: kész, összedől a világ! Huszonnégy órás fűzőt kapok! Azt hittem, senki nem fog szeretni, így fűzőben, csúnya leszek, ki fognak röhögni, mindig félhetek majd, nehogy jóízűen hátba vágjon valaki.

Elmentem mintavételre, ami nem nagyon tetszett, de nem volt túl vészes. Majd pár hétre rá megkaptam a fűzőt. Mikor megláttam…furcsa érzéseim voltak. Azonban a fűzős bácsi kedvességének, meg annak köszönhetően amikkel biztatott, úgy éreztem, hős leszek, ha ezt végigcsinálom. Aztán felpróbáltam…Hihetetlen volt, el sem tudtam képzelni, hogy én ebben mozogni is tudni fogok! Mindezek ellenére csináltam, amit mondtak és a barátaim, családom biztatására csak felvettem mindennap. Kezdetben egy-két órára, majd többre és többre. És lám már rég itt vagyok huszonhárom-huszonnégy óránál!

Nem könnyű, én nem mondom, de nem is egy katasztrófa. Kezdetben mindenki téged sajnál és körülötted segédkezik. Aztán már észre sem veszik. Eleinte a tanácsokat követve, nevet adtam a fűzőmnek. Bubu lett a neve. Mindennap csináltam a tornát és felvettem a fűzőt. Alig győztem takargatni, na meg az a nagy meleg! Hiszen én nyár előtt kaptam, ami a meleg miatt nem éppen előnyös, de abból a szempontból nem rossz, hogy felkészülhettem a suliban való hordásra. Igazából hordtam volna én harminc fok melegben is, csak a suliban ne kellett volna! Kezdetben ez a cél hajtott és emiatt javultam sokat a nyáron, azonban a suliban hordást nem tudtam elkerülni. A legjobb barátaimnak előre elmondtam, hogy mivel már nyáron sikerült megszoknom, a suliban is hordani fogom. Mindenki nagyon sajnált. Aztán felvettem, persze jó nagy, kapucnis pulcsival, de megtettem. Szerintem aligha vették észre, mert ha én úgy is érzem, hogy mindenki engem figyel, másnak eszébe sem jut ezzel törődni. Persze elég kellemetlen volt, hogy nem tudtam lehajolni, csak nehezen fordultam meg…aztán meg, hogy „hova rakjam tesin?, táborokban hova pakoljam?” problémái, de szépen lassan mindent sikerült megoldani, és ezért csakis a barátaimnak lehetek hálás.

Eleinte nem is nagyon mozgattam a felsőtestem, de aztán ebbe is belejöttem. Jártam rendszeresen kontrollra, ahol midig újabb és újabb erőt öntöttem belém, és én próbáltam mindent rendesen csinálni. Mindig az a cél lebegett előttem, hogy hős leszek, ha megcsinálom! Persze voltak kellemetlenségeim is: pl. egy-két ember barátságosan hátbavágott…hát szegények, hogy megijedtek! Aztán sajnáltak, végül elfelejtették. Aztán hallottam, hogy sportolni is lehet benne, és elmentem az AVON-futásra. Persze sokkal jobban elfáradtam, mint ha fűző nélkül futottam volna, de megérte. Egy lépéssel közelebb a célhoz! Alig hitték el nekem, hogy lehet futni ebben, mégis sikerült. Aztán a fűzős bácsi ajánlott egy aranyos lányt, akihez elkezdtem tornára járni fűzőben. Nagyon élveztem, azóta is csinálom.

Mindig újabb és újabb örömök értek. Hallottam másokról, akiknek szintén van fűzőjük és rájöttem, hogy nem vagyok egyedül. Nagyon jó érzés volt. Már voltam is velük úszni (természetesen fűzőben). Nagyon tetszett az is. Csak mozogtam és mozogtam benne és már egyre közelebb vagyok a célomhoz. Már most nagyon örülök neki. Eddig mindig zavart, hogy mások milyen jó ruhákban járnak és mehetnek boltokba ruhákat próbálni, amit én nem tudtam, no meg ők szabadon mozoghattak, közel mertek menni másokhoz. Azonban talán ezeket már sikerült legyőznöm, és már nem zavarnak annyira, hiszen annyival nagyobb bajok is vannak.

Én szerencsésnek érzem magam, mert a legjobb barátnőim nemhogy lenéztek, vagy szégyelltek emiatt, hanem együtt röhögtünk és hülyéskedtünk. Nagyon élvezték, hogy mikor nem is számítottak rá, kopogtam. Rengeteget segített a hozzáállásuk. Már úgy érzem maga, mint bármely más ember, vagy nem is: többnek érzem magam, hisz, ha kész leszek, nekem már lesz valamim, ami nekik nincs. Teljesül majd életem első célja, nagyjából egyenes lesz a hátam, amit ők már eleve megkaptak. Más nem érti, miért olyan nagy szám ez egy ember életében? Mert egy másik életformát ad az embernek, olyat ami másnak nincs. Valahogy már vidáman gondolok az egész fűzős-bubus ügyre, hisz bár nagy akarattal, de ezáltal lettem különb az átlagnál.

Mindenkinek köszönöm ezért a biztatást és a segítséget, és hogy ide jutottam. A lényeg, hogyha fűzőt kapsz, vagy bármilyen keresztet az élettől, ne érezd magad kevesebbnek a többi embernél, nézd a célt és tudd, hogy mekkora örömet fogsz szerezni másoknak és magadnak, ha belefogsz és végigcsinálod. És ne zavarjanak a kisebb-nagyobb kudarcok, leégések sem: tudd, ha megcsinálod, hős leszel – ha más szemében nem is, de a sajátodban biztos!