Segítség, fűzőt kaptam!

„Húzd már ki magad!” meg „Hogy állsz már megint!”- mondogatta a nagymamám már egy éve. Folyton ezzel piszkált. Egyszer aztán rászántuk magunkat és elmentünk a körzeti ortopédiára. Ott készült egy röntgen a hátamról és sürgősen beutaltak egy nagyobb intézménybe kezelésre. Így kezdődött. Kiderült, hogy scoliosisom van (oldalirányú görbület, magyarul olyan a gerincem, mint egy fordított S betű, megfricskázva egy kis elcsavarodással középtájon). Bekerültem egy gyermekkórházba. A nyári szünet elején két héten át minden nap, nyolctól délután háromig háromszor tornáztunk és tangentor kezelést is kaptam (az egészben ez a legjobb, erős vízsugárral masszírozzák a hátadat). Olyan izomlázam lett a hátamban, hogy fejemet nem bírtam lehajtani!Aztán a kezembe nyomtak egy receptet és fűzőt csináltak nekem. Mivel ez teljesen egyedi és mindenkinek a saját testméretére készül, mintát kell venni. Ez úgy zajlik, hogy először is kapsz egy térdig érő atlétát, és csak az lehet rajtad, a nyakadba pedig hosszú kötelet akasztanak (mintha máris föl akarnának kötni). A két kezeddel magasan kell kapaszkodni (hogy ne legyenek útban), miközben gipszbe mártott fóliával tekernek körbe jó párszor (az atléta azért kell, hogy ezt le lehessen venni rólad anélkül, hogy az eljárást egybekötnénk egy szőrtelenítő kezeléssel). Aztán ebben a pózban kell maradni, ami nem kis fáradtság. Pláne, hogy a gipsz, miközben szilárdul melegszik. Kis idő elteltével (ami neked úgy kb. három és fél órának tűnt a három és fél percnyi valós idővel szemben), levágják rólad a mintát egy orvosi szikével (!!!) a már említett kötélnyaklánc mentén. Az utóbbinak a funkciója pontosan ez, hogy sérülés nélkül szabadítsanak meg a gipsztől. Mindezen tortúrák után megfürödhetsz, mert persze nem kevés gipsz került rád is és pár hét múlva mehetsz vissza a kész fűződért.Az én első páncélom 1999. augusztus 18-án került rám. Tulajdonképpen már előtte kíváncsi voltam rá, sokat kérdezgettem a kéthetes torna alatt egy lányt, akinek már volt. Kitartóan válaszolgatott is nekem, de nem tudtam elképzelni a fűzőbeli létet, csak miután megtapasztaltam. Természetesen két gondja van ilyenkor mindenkinek: hogy fogom én ezt kibírni, és a fontosabb gondja: ki mit fog ehhez szólni? Nos, tapasztalataim szerint mégis csak az először említett „Hogy fogom kibírni?” a nagyobb probléma, mint a „Mit szólnak hozzá?”, DE CSUPÁN EGY HÓNAPIG.MERT KB. NÉGY RÖPKE HÉT MÚLVA EGYIK SEM OKOZ MÁR GONDOT! Amikor kézhez kaptam a legelső fűzőt, adtak hozzá pár tanácsot, de mindenkinek saját magának kell próbálgatni és rájönni, hogyan tudja viselni ezt a fehér színű műanyag fördmedvényt minél többet. Nekem elsőre tíz perc is sok volt. Csak segítséggel tudtam fel-, és levenni, és körülbelül úgy mozogtam benne, mint a Bádogember az Óz, a csodák csodájából. Azt mondták, az ülés lesz a legnehezebb. Speciel ez nálam nem jött be, inkább a normál emberi járással voltak gondok az első héten. Amikor az már ment, megpróbáltam aludni benne. Kedves olvasó és sorstárs, arra készülj fel, hogy az első két éjszaka nem sokat fogsz aludni benne. Este, lefekvésnél kezdetben fogták a kezemet, csak úgy ment a hátradőlés. Első éjjel lefeküdtem hanyatt (úgy is aludtam, amennyit bírtam; nemhogy forgolódni, de egyáltalán egy apró mozdulatocskát tenni is fizikai lehetetlenségnek tűnt). Hajnali fél kettőkor pedig, amikor felébredtem, kimentem anyuékhoz, hogy valaki azonnal vegye le rólam. Másnap ugyanez. Harmadnap már egyedül is le tudtam venni! (föl még nem..). Aztán később sikerült átfordulni és már csak hajnali hatkor éreztem szükségét, hogy azonnal megszabaduljak tőle. Még később pedig már annyira nem zavart az alvásban, hogy lusta voltam levenni, csak akkor tettem meg, amikor már fel kellett kelni és mentem a fürdőszobába. Most már simán váltok pózt az ágyban és komolyan mondom, aludni kényelmesebb benne, mint nélküle! SZÓVAL IGENIS LEHET LÉTEZNI BENNE!A nappali hordáshoz könnyebb hozzászokni, és ha az ember teljesen mással van elfoglalva (pl. délután háromig ül az iskolapadban), akkor szinte ő maga se veszi észre. Nekem az evés volt nehéz, mert amikor sokat ettem, rosszul voltam. De ha nem kicsi a fűző, ennek minimális az esélye.A „Mit szólnak hozzá?” problémáról pedig csak annyit, hogy az én fűzőmet az egész iskolából csak egy alsós kisfiú vette észre magától, senki más. Megkérdezte, hogy milyen a hátam, mondtam, hogy fűzőt hordok, mert gerincferdülésem van. Aztán nem foglalkozott tovább vele. Annyira figyelmetlenek az emberek, hogy tényleg nem tűnik fel nekik.Az osztálytársaim jól fogadták. Először persze kérdezgették, hogy milyen viselni. Néha most is megkérdezik, hogy bírom, szóval aranyosak. Ráadásul, amikor megkaptam, kiderült, hogy az alattunk járó osztályban is van az egyik lánynak, úgy hogy nem voltam vele egyedül. Én mindig féltem, mert ebédes voltam a suliban, és a sorban állásnál mindig nagy a tumultus, lökdösődés. Azt gondoltam, ha hozzám érnek véletlenül, biztosan rögtön rákérdeznek, hogy miből van a hátam. Ehhez képest, teljes testtel nekem esik valaki háromszor egymás után és még mindig nem érzi, vagy nem érdekli a dolog. Azóta nem is foglalkoztam azzal, hogy ne érjek senkihez. Talán az igazi gond az öltözködés kérdése. Ugyanis megpróbáltam olyan ruhákat találni, amiben kényelmesen lehet fűzőt viselni és el is takarják.Tévedsz! Ne gondold, hogy ehhez háromszor akkora pulcsi kell, mint te, mert nem igaz! Én azt találtam ki magamnak, hogy szűk trikót (nyáron), vagy garbót (télen) hordok alá, és egy rövidnadrágot, hogy ne dörzsölje a lábamat. Az összes nadrágot rá lehet húzni és be lehet gombolni, ez nem probléma. Sőt, van olyan nadrág, amit alatta tudtam viselni! Viszont, hogy felülre mit veszel, azt már fogósabb kérdés! Nos, egy vastagabb és nem szűk pulóver télen tökéletes, nyáron pedig egy bő póló, vagy vékony ing is megteszi. Nálam kialakult a ruhadarabok fölvételének egyedi és egyetlen lehetséges sorrendje. Először, ami alá jön, aztán a cipő, fűző, és végül, ami fölé következik. Ha ezt eltéveszti az ember, a cipőhúzás akár háromszor annyi időt is igénybe vehet, mint egyébként, és mivel nem tudsz rendesen lehajolni, nem elég erős a kötés. A cipőfűző minimum óránként kikötődik. Természetesen torna nélkül ez az egész semmit sem ér. Muszáj tornáztatni, erősíteni a hátizmokat, mert ha csak hordjuk a fűzőt és nem tornázunk, a hátizmok, külső támasz nélkül nem tartják a gerincet és összeesik az egész, a görbület pedig, ha lehet, nagyobb lesz. Általában ilyenkor kazettára veszik az egyéni gyógytornát és otthon annak alapján tudod gyakorolni. A torna viszont egy idő után – a kazettát hallgatva – borzasztó unalmas lesz. Ezért én már egy ideje fejből tornázom. Ha már ezt sem bírod, lehet benne bármit sportolni, futni, úszni, biciklizni vagy esetleg egyszerűen ugrálni, amíg levegőt kapsz. Az úszást kipróbáltam. Semmivel sem nehezebb fűzőben úszni, mint nélküle, de jobb csoportosan, mint egyedül. Én fuvolázom, azt is megkíséreltem fűzőben. Speciel ez nem nagyon ment.Az a jó a fűzőben, hogy az ötkilós iskolatáskát tartja helyetted.A végső konklúzió az, hogy a legjobb, ha a legelején észrevesszük a görbületet. Nem kell röntgen, és semmi más sem, csak annyi, hogy a növésben lévő gyerekeknek néha azt mondjuk: „hajolj le, fiam!” és vetünk egy pillantást a hátára. A „kockázatok és mellékhatások” tekintetében pedig miután elolvastad ezt a betegtájékoztatót (és még mindig maradt kérdésed), kérdezd kezelőorvosodat vagy gyógytornászodat!