Serdülőkor cikk

kolykok1

Részletek Vekerdy Tamás: Kérdezz! Felelek… című könyvéből (Szülők házikönyvtára, Park Kiadó, 1998)

„ Az újszülött köldökzsinórját az állatok elharapják, az emberek elvágják. Ezentúl saját tüdejével kell lélegeznie – milyen fájdalmas az első belélegzés! – és saját szájával kell táplálkoznia. Ettől kezdve nem anya lélegzik és eszik neki is, helyette. Ahogy az újszülöttnek a testében, úgy kell a kamasznak a lelkében önállósulnia, s ebből fakad a kamaszkor fájdalmas magányérzete is.

Bezárkózik, és közben szeretetre éhes, a mindenestől elfogadó (őt bezárkózva is elfogadó) szeretetünkre is. (Ez a mi itt a családját jelenti, s azon belül is elsősorban minket, szülőket.).

Nem szabad rátörnünk kamasz gyerekünkre; ha olyan szerencsés, hogy külön szobája lehet, kopognunk kell az ajtaján! Nem szabad a fiókjában kotorásznunk, ha nincs is bezárva a fiókja. Az meg egészen természetes, hogy a levéltitkot vagy a napló diszkrécióját az ő esetében is tiszteletben kell tartanunk, mint bármelyik embertársunk – és még a kisebb gyerekek – esetében is.

Nem azokról a gyerekekről derül ki váratlanul és hirtelen, hogy káros szenvedélyeknek hódolnak – a cigarettától az alkoholon át a kábítószerig vagy a szerencsejátékokig -, akikkel családjuk a másik embert megillető tapintattal bánik, és kamaszkorában is viszonylag jól, humorral és kikezdhetetlen rokonszenvvel, folyamatosan elviseli a jelenlétét –

hanem azokról, akiket mindenben mindig ellenőriztek és korlátoztak vagy – éppen ellenkezőleg – mindenben mindig magukra hagytak és szabadjára engedtek, mert így volt kényelmesebb. (ez utóbbi esetben sokszor bűntudatos „kárpótlásképpen” megadva az úgyszólván korlátozatlan anyagi lehetőségeket is a gyereknek).

Ha a kamasz titkait tiszteletben tartjuk, számíthatunk arra, hogy ő maga fed fel belőlük egynéhányat, ha nehéz helyzetbe kerül. A kamaszkori titkok – sokszor úgyszólván meg sem fogalmazott, ki sem mondott, csak közös hullámhosszon átérzett titkok – tartják össze a kamaszkori klikkeket. Az egy-két barát, a másokat kizáró klikk a kamaszkori csoportosulás természetes formája. Ezeket a klikkeket az osztályközösségben sem szabad „felrobbantani”, hanem így, együtt kell őket feladatokkal megbízni, a közös tevékenységekbe belevonni.

A szélsőséges esetek – amikor a gyerek már azt sem mondja meg, hogy versenyt nyer, vagy hogy áll az iskolában – már valóban problematikus helyzetet jeleznek, amelynek a gyökerei feltehetőleg a kisgyerekkorba nyúlnak vissza. Talán ott volt túl szoros minden megkötés, és túl kevés az önállóság. Ilyenkor érdemes nekünk, szülőknek valamiféle családsegítő szakemberhez fordulni és tanácsát kérni.

Amilyen természetesek a titkok a kamaszkorban, olyan természetellenesek a gyerekkor korábbi szakaszaiban.

Titka lehet egy gyereknek, ha nem mer valamit megmondani, amit elkövetett, ami megesett vele, mert retteg a büntetéstől. Ezek a gyerek saját emésztő titkai, amelyek előbb vagy utóbb kipattannak. Az lenne jó, ha kipattanásukat nem követné a rettegve várt büntetés, mert ez lehetővé tenné a gyerek számára, hogy legközelebb ne kelljen titkolóznia. (Persze elszomorodhatunk, beszélhetünk vele látszólag hiába, de ez nem igaz még akkor sem, ha úgy tűnik, oda sem figyel; csak azt kell tudnunk, hogy az eredményt nem azonnal kell várnunk, hanem többszöri eset után, hónapokkal később). A titok ugyanis – és nem a kamaszkori titok, amelynek építő, megszabadító ereje van – rengeteg lelkierőt, energiát visz el a semmibe. (A kamaszkori titok is lelkierőt kíván, de az beépül az önállósuló személyiség karakterébe).

*******************************************

Ha a kamasz a szüleivel szemben zárkózottá válik, otthon szótlan, netán „sündisznózik” – minden lehetséges tüskéjét kifelé mereszti – ez még természetes állapot is lehet, a kamaszkori feszültségek és változások velejárója. Iskolába se szívesen megy, talán a tanáraival is elégedetlen, esetleg kimerült, fáradt – kamaszkori „fiziológiás lustaságban” szenved. (Vagyis élettani alapja van annak, hogy olyan tétlen, heverésző, netán sokat alvó lesz újra, ha teheti.) Hozzátehetnénk: lám, barátai közt élénk, felszabadult – látszik, hogy a kamaszodáson kívül voltaképp semmi baja.

Lehet, hogy így van.

Az is lehet azonban, hogy a szüleivel, a családi hangulattal, az önmagával való elégedetlenség gyökerei mélyebbre nyúlnak. Én a szülők helyében némi kis önvizsgálatot tartanék: milyen a mi hangulatunk, milyen velünk együtt lenni, vannak-e egymás számára oldottabb, derűsebb pillanataink, milyen nálunk otthon lenni, milyen a családi atmoszféra? Esetleg beszélgetnék a gyerekkel is ezekről (de persze nem faggatnám).

*******************************************

Igen, ez nagyon fontos, hogy a gyerekeink – még kamaszkorukban is – szóba álljanak velünk, kételyeiket, vívódásaikat (még ha nemegyszer szemtelen formában is, mert kiélesedett kritikai érzékük és feszült állapotuk miatt ez buggyan ki belőlük) nekünk mondják el, nekünk is elmondják.

A kamaszgyerek nagyon gyakran úgy érzi, hogy ő nem akar úgy élni, mint a körülötte nyüzsgő felnőtt világ, vagy akár nagyon szeretett szülei is, hanem valahogyan másképp, bensőségesebben, igazságkeresőbben, önmaga belső hangjaira – vagy a természet szavára – jobban odahallgatva. Fejlődésének egészséges, énerősítő stádiuma ez.