A csigolyafejlődési rendellenességgel (congenitalis gerincferdülés) született gyermekek történeteiről szóló jegyzetünk ITT olvasható tele történetekkel, röntgenekkel, információkkal.
További információk és lehetőségek az érintett családoknak, valamint az első találkozó összefoglalója ITT olvasható!
(www.scoliblog.blogspot.com)
Számos hazai és külföldi szakember rávilágított már arra a tényre, hogy a test deformitásával járó gerincferdülés az érintett páciens személyiségére, pszichés állapotára is negatív hatással lehet /testkép, önértékelés, énkép, szégyenérzet, szorongás, feszültség, társas kapcsolatok/, s ezek a kedvezõtlen hatások akár felnõttkorra is áthúzódhatnak. “Az eredmények tovább hangsúlyozzák a gerincproblémák jelentkezése esetén szükségessé váló pszichológiai segítség szerepét, annál is inkább, mert a serdülõkori énkép és önértékelés jelentõs nyomot hagyhat a felnõttkori önértékelésben is. Az önmagunkkal kapcsolatos elégedettség, a pozitív énkép és testkép pedig igen nagy hatást gyakorol a szociális kapcsolatokra, a serdülõ kezdeményezõ kedvére, majd hosszútávon az ezzel kapcsolatos képességére is. Feltehetõen a gerincproblémából eredõ testképzavar félénkséghez, a kezdeményezés és a magabiztosság hiányához vezethet, ami a társas kapcsolatok számát és minõségét negatívan befolyásolja.” (Vincze Ágnes: A helytelen testtartás pszichés korrelátumai;
A tartási rendellenességekkel és gerincdeformitásokkal összefüggésbe hozható tényezõk vizsgálata) Elõadásunkban röviden utalunk ezen vizsgálatokra és idézzük már felnõtt scoliosisos betegek szubjektív visszaemlékezéseit, beszámolóit a különbözõ pszichés nehézségekkel terhelt, s egyedül megélt gerincferdüléses múltjukról és jelenükrõl. Az õ történetük ellenpéldájaként bemutatunk egy 16 éves pácienst, akit az elmúlt öt évben kísértünk. Õ meggyõzõ példája annak, hogy a gerincferdüléssel való találkozás és kezelés érzelmi támogatással, lelki vezetéssel jól végigvihetõ, s ennek nem feltétlenül kell árnyat vetnie a serdülõkorra és a késõbbi életre.
K. Lizánál 2007-ben, Romániában diagnosztizálták az akkora már súlyos, 40 Cobb fokos gerincferdülést, s fûzõ viselését rendelte el az orvost. A hír sokkolta a kislányt, s a családot is, s Liza a fûzõ viselését – az osztálytársai csúfolása miatt- megtagadta. A család nemsokára Magyarországra költözött, s az egyik országos újságban – az alapítványunk tevékenységérõl megjelent – cikk kapcsán kerültek a látóterünkbe. A kislány végre egy jól elkészített, hatékony segédeszközt kapott, amelynek viselésére – a szakemberek oldaláról tapasztalt személyes, törõdõ és figyelmes hozzáállás miatt – szinte azonnal rávehetõ volt. Sõt, sikerült az addigi rejtõzködõ, szégyenlõs és a gerincferdülése miatt komplexussal küzdõ kislányt igazi élharcossá tenni: a korzettes közösség egyik fõ motorjává vált. A segédeszközt bátran a ruhán kívül viselte, s ezzel társaival szinte divatot teremtett; a kezdõ korzetteseket minden fórumon biztatta a kezelésben való részvételre; iskolai elõadásokat tartott, gyermekújságoknak cikkeket írt a témában, s minden szituációban bátran vállalta fûzõjét. Sajnos az erõfeszítéseit a röntgenfelvételek nem igazolták vissza, görbülete tovább romlott, felmerült a mûtét szükségessége. Rengeteg beszélgetés, tájékozódás és a mûtétre való érzelmi-lelki felkészítés után Liza vállalta az operációt, amelyre 2010-ben került sor, s nagyon szép eredményt hozott. Liza a felépülése után szinte azonnal bekapcsolódott a mûtétre váró gyermekeknek szervezett programunkba, s annak ma is meghatározó tagja. Talán nem meglepõ, hogy ennek a rendkívüli érettségrõl, érzékenységrõl tanúságot tevõ gyermeknek töretlen elhatározása, hogy felnõttként a gerincferdüléses pácienseknek segítsen, jelenlegi elképzelése szerint pszichológusként.
Liza esete méltóképp illusztrálja meggyõzõdésünket: ha a gerincferdülés kezelésében törekszünk a pszichés problémák, negatív hatások oldására, akkor lelki támogatással elkerülhetõ a betegség és a kezelés negatív következményeinek kialakulása vagy azok hosszú távú, markáns jelenléte a felnõttkorban. Ez a lelki támogatás csakis egy komplex szemléletû kezelésben, a szakemberek együttmûködése mellett képzelhetõ el, s rendkívül sokat jelent a sorstárs közösség, amelybõl a páciensek erõt meríthetnek.
